XIII. Németh József Matematika Emlékverseny
“A Kossuth iskolában már hagyomány, hogy matematika verseny megrendezésével állítunk emléket a tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh József matematika-informatika szakos tanár kiváló szakmai munkájának. Ebben a tanévben is megyei versenyt szerveztünk 2-8. osztályos tanulók részére.
A XIII. Németh József Matematika Emlékversenyen 7 település (Szolnok, Tiszaföldvár, Tiszafüred, Törökszentmiklós, Mesterszállás, Túrkeve, Mezőtúr) 15 iskolájának 138 diákja vett részt. A verseny fővédnökei voltak: Herczeg Zsolt, Mezőtúr város polgármestere, és Németh Károly a tanár úr fia. Támogatóink: Mezőtúr Város Önkormányzata és a Karcagi Tankerületi Központ.
A versenyre iskolánként (tagintézményenként) és a megnevezett évfolyamonként maximum 2-2 tanuló jelentkezését vártuk.
Ebben a tanévben, folytatva az új formát, tesztes feladatokat állítottunk össze. A feladatok típusaiban ugyanazt a koncepciót követtük, mint az eddigi versenyeken. A 9+1 feladatot tartalmazó feladatlap „plusz” feladata a felső tagozat megfelelő évfolyamaihoz kapcsolódó hagyományos geometriai szerkesztés volt, az alsós tanulóknak és az ötödikeseknek pedig 10 tesztes feladat.
A verseny időpontja: 2018. december 3. (hétfő)
Az eredményhirdetésre és a díjátadó ünnepségre ugyanezen a napon került sor. Minden tanuló emléklapot, ajándékot, üdítőt, csokit, a díjazott tanulók oklevelet, pólót és érmet vehettek át. Díjazásban részesült a hét évfolyam első hat helyezettje (az első 3 oklevelet és tárgyjutalmat, a 4., 5. és 6. helyezett oklevelet kapott).
Mezőtúr Város Önkormányzata 2014-ben díjat alapított. A vándorkupát a legeredményesebben szereplő iskola diákjai őrizhetik a következő versenyig. A díjat ebben az évben a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola versenyzői és felkészítői tanárai nyerték az elért helyezések alapján.”

Németh József Megyei Matematika Emlékverseny Mezőtúr, 2018. december 3.
Eredmények
Kovács Gergő |
5. osztályos tanuló |
II. helyezés | |
Horváth-Szabó Gyula |
5. osztályos tanuló |
IX. helyezés | |
Muzsai Tamás |
6. osztályos tanuló |
XI. helyezés | |
Szűcs Robert Miklós |
6. osztályos tanuló |
XI. helyezés | |
Farkas Viktor Norbert |
7. osztályos tanuló |
II. helyezés | |
Debreceni Dániel |
7. osztályos tanuló |
III. helyezés | |
Szabó Amina |
8. osztályos tanuló |
IV. helyezés | |
Barna Szabolcs |
8. osztályos tanuló |
XI. helyezés |