„...aki énhozzám jön, nem éhezik meg...”
Jn 6,35–40
35 Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. 36 De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. 37 Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; 38 mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. 39 Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. 40 Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Bibliaolvasó kalauz – Steinbach József
„...aki énhozzám jön, nem éhezik meg...” (35). Őszinték leszünk, Urunk, de őszinteségünket imádságként fogalmazzuk meg. Éhesek és szomjasak vagyunk, sokszor szó szerint, még többször átvitt értelemben. Hálával magasztalunk azért, amiért a te akaratod az, hogy nekünk örök életünk legyen, és az örök élet konkrét valóság, vagyis feltámadás (38–40). Áldott légy, Urunk, azért, hogy hihetünk tebenned (37). Ez a hit is a te ajándékod.
RÉ 437 MRÉ 263
„Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt…”
Zakariás 1
1 Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: 2 Nagyon megharagudott elődeitekre az Úr. 3 Mondd meg azért népednek: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ura, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura. 4 Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: „Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből!”, de nem hallgattak és nem figyeltek rám – így szól az Úr. 5 Hol vannak elődeitek? És a próféták talán örökké élnek? 6 De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket! Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek Ura, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta. 7 Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz sebát hónapnak a huszonnegyedik napján szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: 8 Ezt láttam az éjszaka: Valaki, egy vörös ló hátán ülve, a mirtuszfák között állt a völgyben, mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak. 9 Ezt kérdeztem: Mik ezek, Uram? Egy angyal pedig, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Majd én megmagyarázom neked, hogy mik ezek. 10 Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondta: Ezeket az Úr azért küldte, hogy járják be a földet. 11 Megszólították az Úr angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés. 12 Az Úr angyala erre azt mondta: Seregek Ura! Mikor könyörülsz meg végre Jeruzsálemen és Júda városain? Hiszen már hetven éve tart a haragod! 13 Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak. 14 A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek Ura: Szánalomra indultam Jeruzsálem iránt és a Sion iránt, nagy-nagy szánalomra! 15 És nagyon-nagyon haragszom az elbizakodott népekre, mert amikor én csak kicsit haragudtam, ők a teljes romláson fáradoztak. 16 Azért ezt mondja az Úr: Irgalommal fordulok Jeruzsálemhez, templomom fel fog épülni benne – így szól a Seregek Ura –, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben. 17 Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek Ura: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az Úr a Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(13) „Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt…” (Zakariás 1)
Isten szereti és félti népét. Isten, ezt a szeretetét ítéletében mutatta meg, engedetlen népe felé. Isten, népét a büntetés és a próbatétel idején sem taszította el magától. Most eljött az idő, hogy Isten megelégelje övéi szenvedéseit, és az Isten népét sanyargató népek is – akik, noha Isten eszközei voltak az ítéletben – túllépték a nekik szánt határt. Soha ne feledjük el, az Úr szeretetétől senki nem választhat el minket (Róma 8,28–39). Az Úr nem enged el! Az ítélet nem lehet végleges Isten népén, hanem megtéréshez, megtisztuláshoz vezet (1–6).
Isten, aki a történelem Ura is, úgy rendezte az eseményeket, hogy a perzsák legyőzték Babilont Kr. e. 539-ben, majd ezután Círus perzsa király hazaengedte a zsidókat. Ekkor a zsidóknak csak kis része tért haza. Később Dárius király idején (Kr. e. 522–486) prófétált Haggeus és Zakariás, akik buzdították a népet a templom felépítésére (Kr. e. 515). Igen, Isten a történelem Ura, aki kezében tartja népét, de az egész világot és az eseményeket is, a történelmet pedig az Őneki kedves végcéljához vezeti. Legyünk képben az aktuális eseményeket illetően, hűséggel és hittel éljünk azokban, de nehogy belevesszünk a mindennapi csatározásokba. Sokkal több bízatott ránk ennél. Zakariás látomása is ezt hirdeti nekünk: Isten „lovasai” bejárják a földet, és minden napi harci esemény ellenére azt a nyugalmat látják, amit Isten bizonyosan elkészített népének. Lásd azt, ami körülötted történik, szolgáld abban az Úr dicsőségét, és bele ne ragadj a mindennapokba, azok aktuális csatározásaiba – mulandó dolgok ezek – hanem lásd meg azt az üdvösségesen nyugalmas, krisztusi többet, ami hit által már a tiéd; lásd meg és azt hirdesd, éld! (7–12)
Isten tehát a fogság végén jóságos szavakkal vigasztalja népét. Isten mindig evangéliumot hirdet; még az ítélet is az evangélium meghallását szolgálja népe életében. Mi sem tehetünk mást, mint csakis az evangéliumot hirdethetjük, amely Jézus Krisztusban teljesedett be. Hat konkrétum szólal meg Isten jóságos, üdvösséges szavában (13–17). – Isten irgalmasan fordul népéhez, visszatér városukba és templomukba; visszatér népe közé, jelen lesz közöttük. Isten jelenléte az áldás. Isten jelenléte Jézus Krisztus megváltó kegyelme – Isten felépíti népe templomát, majd felépíti Jézus Krisztus testének templomát a feltámadásban, és felépíti a mi testünk templomát is Őérette (János 2,19). – Isten felépíti népe városát, mert feszítenek ki még mérőzsinórt Jeruzsálemben. Isten felépíti, azaz hittel ajándékozza meg újra városainkat, amelyek úgy elvadultak az Úrtól. – Isten népe bővelkedni fog. Ez a bővelkedés testi és lelki javak összessége, amelyeket mindig azért kapunk, hogy azokból másoknak is jusson. A bővelkedés a mennyei, maradéktalan bővelkedés előíze. – Isten kegyelmes jelenléte meg fog vigasztalni bennünket. Bizony, kell ez a vigasz. Csakis Isten a mi vigasztalónk (2Korinthus 2,3–4).