
2017.október 31-én ünnepeltük a Reformáció 500. évfordulóját. E jeles alkalomból iskolánk – Közép-Európa legősibb protestáns alapítású intézménye -, a Mezőtúri Református Kollégium nagyszabású Komplex Hittan – Történelem – Magyar Műveltségi Verseny keretében emlékezett meg október 20-21. között. A vetélkedő zsűri elnöke, Papp István, volt Öregdiák, az Országos Levéltár igazgatója meglepetéssel készült, s egy rendhagyó történelemórát tartott a Református Kollégium 12. évfolyamos diákjainak. A két napos rendezvény nagytiszteletű Mihalina László lelkészelnök Úr igei szolgálatával kezdődött. Prédikációjában kiemelte, hogy ez a verseny nemcsak a megmérettetésről szól, hanem a közös találkozásról, ünneplésről, hogy közösségben legyünk, s felismerjük Jézusban Isten fiát, a Megváltót, s ez a hit tartson össze bennünket. Az Istentisztelet után Vasas István főigazgató Úr Comenius gondolataival nyitotta meg az ünnepséget, köszöntötte a megjelenteket, jó hangulatot, nemes megmérettetést és Isten gazdag áldását kívánta. Ezután került sor a 3 fős csapatok hittan prezentációjának bemutatására. Az előzetes feladatban minden csapatnak 5 perces bemutatót kellett készítenie saját iskolájának vagy egyházközségének hitéletéről. A prezentációkat követően a csapatok előadhatták drámai tudásukat. A történelem műveltség területén ugyanis az volt a feladat, hogy korabeli hitvita, disputa vagy jelenet keretében emeljék ki a magyar Reformáció neves alakjainak életét vagy Reformációhoz kapcsolódó munkásságukat. A legötletesebb Alvinczi Péter és Pázmány Péter korhű öltözékben, eredeti nyelven előadott híres hitvitája volt. A verseny 1. része Arany János születésének 200. évfordulójára emlékezve szavalóversennyel zárult. A verseny végeztével nem értek véget a programok. 16 órától játékos sportvetélkedő vette kezdetét, a csapatoknak különféle akadálypályákon kellett végigmenni, ötletes, csavaros feladatokat kellett megoldani egy adott időintervallumon belül. Az ünnepi vacsora után következett a táncház, ahol moldvai csángó magyar tánclépéseket tanulhattunk. A jó hangulatról Ruszcsák Andrea és Kecskés Gergő táncoktatók gondoskodtak. A verseny másnapján került sor a több órás, különböző nehézségű totó feladatainak megoldására. A totók közötti szünetekben a Mezőtúri Református Kollégium tanárai tartottak előadást a Reformáció Nőalakjainak életéről, hányattatott sorsukról, Reformációhoz kötődő tevékenységükről. A totót követően Vasas István főigazgató Úr körbe vezette a vendégeket, bemutatta a Kollégiumot. 14 órakor elérkezett a várva várt pillanat: az eredményhirdetés. Főigazgató Úr megköszönte a résztvételt, átadta a díjakat, s gratulált a felkészítő tanároknak, diákoknak.
A nyertes csapatoknak ezúton is gratulálunk!
Országos Reformációs Vetélkedő nyitó istentisztelet 2017. október 20
